kedd, augusztus 03, 2010

Eperbomba

Annyira régen jelentkeztem, hogy már szinte szégyellem magam. Ezért is szerettelek volna meglepni benneteket egy igazán különleges, egyszerű, könnyű, nyári finomsággal. Részben sikerült is, de persze Murphy törvényei szerint, amikor a legjobban igyekszel tökéleteset alkotni, akkor biztosan elszúrsz valamit. Hogy mit szúrtam el, az pontosan látszik a képen. De maradjunk annyiban, Jamie O. szavaival élve, hogy szép rusztikusra sikerült a tortám.
Gyerekkorom egyik kedvenc süteménye (bár ezen anyukám most biztosan meglepődik:), ráadásul 3 az 1-ben recept. Végre meg tudom mutatni, mennyire egyszerű is elkészíteni egy piskótát, valamint hogy hogyan lehet gyorsan, friss lekvárt főzni, de megismerhetitek küzdelmes kalandozásaimat is zselatinvilágban.
Hozzávalók:
A piskótához:
  • 6 tojás
  • 12 púpozott EK őrölt mandula
  • 6 TK xilit
A lekvárhoz és a töltelékhez:
  • 1kg eper
  • 4dl kókusztej
  • 4+4 TK xilit
  • pár csepp citromlé és fél citrom reszelt héja
  • 1 csomag zselatin (por) + 3 lap
+ tortaformának egy félgömb alakú tál (kb. 20cm átmérőjű)

Kezdem mindjárt a piskótával. Az alaprecept roppant egyszerű, bármilyen lisztre illetve darált magra alkalmazható - gesztenyeliszt, mandula, mogyoró, dió, mák, kókuszreszelék. DE akad egy KIVÉTEL: a kókuszliszt!!!! Ebből sokkal kevesebb kellene, de hogy mennyi az a sok, azt még nem sikerült kikísérleteznem. Igazából nem is javaslom a használatát, mert nekem eddig, bármennyire is erőltetném, nem sikerült semmilyen értelmes desszertet kihoznom belőle. Túl erősen kókusz íze van, túl száraz, egyáltalán nem köt, és mindezek mellett még roppant drága is.

Szóval a piskóta alaprecept: X tojás, X evőkanál xilit (vagy ízlés szerint) és 2X púpozott kanál 'liszt'. A tojásfehérjét a xilittel kemény habbá verem, hozzáadom a tojássárgáját, majd fokozatosan a lisztet. Már mehet is a sütőbe! 180 fok, kb. 20 perc. De lehet 200 fokon is, akkor elég kb. 10 perc  (most direkt kikísérleteztem), csak talán akkor picivel laposabb marad. A lényeg, hogy figyelni kell, mikor lesz szép aranybarna a teteje.
Ja, és nem, nem felejtettem ki a sütőport! Én (mint már írtam) amikor csak tehetem, kerülöm a használatát. Nem trükközök, a piskótám tényleg a fent leírt recept alapján lett olyan, amilyen a fotón. Nem túl magas, de én nem is értem miért kéne magasabbnak lennie.... mintha nem az íz számítana, hanem egy torta magassági verseny lenne a háziasszonyok között. Ne dőljetek be neki!

Általában 4 tojásból sütöm a tekercset. Most azonban egy 'alapra' is szükségünk van a tortához, ezért a plusz 2 tojás. A tésztát egyszerre készítettem el, majd kb. a kétharmadából piskótatekercs alapú négyzszöget sütöttem (kivajazott tepsiben, sütőpapíron). Amikor kész volt, nedves (csak épphogy!) konyharuhára borítottam, leszedtem a zsírpapírt és még konyharuhástól, melegen feltekertem, hogy később ne törjön.
A maradék piskóta alapot a tepsi közepére öntöttem (sütőpapírra) és szerencsémre magától szép kerek formát vett fel, majdnem épp akkorát, mit a tortaformám átmérője. Ezt kísérleti jelleggel 200 fokon sütöttem, így kb. 10 perc alatt elkészült. Amikor kivettem, rányomtam a tortaformát és körbevágtam.

Amíg az első piskótalap sült, fogtam két nagy marék epret, botmixerrel felaprítottam (mondjuk 80%-ban, bár végül úgyis teljesen szétfő, úgyhogy tulajdonképpen mindegy:), hozzáadtam 4tk xilitet és közepesen erős lángon főztem, míg lekvár állagúra nem sűrűsödött (ez kb. az első piskótalap sütési ideje, 20 perc). Adtam hozzá (biztos ami biztos alapon, de már tudom, hogy nem kellett volna) egy késhegynyi zselatint és kész is volt az eperlekvár. Megtöltöttem vele a piskótatekercset, felszeleteltem és a csigákkal kibéleltem a formámat.

Na, itt kezdődik a bonyodalom. Mert a torta töltelékébe zselatin kell, és én zselatinhasználatban nem vagyok még elég gyakorlott. Minden kísérletem lutri. Soha nem tudom, elég-e vagy már túl sok? (Utóbbinál rosszabb nincsen, mert akkor fojtogatós lesz a töltelék és lehet bármilyen finom én képtelen vagyok megenni. Tehát inkább kevesebb, akkor még lehet javítani. És kell is, szinte mindig.) Beteszem a krémet a mélyhűtőbe, percenként nézegetem, kavargatom... nem történik semmi. Izgulok. Adok neki 5 percet... semmi. Amikor már elkezdem előkészíteni a következő adag zselatint, látom, mintha mégis kocsonyásodna. Elég ez, vagy mégsem? Áááá, ebbe fogok egyszer beleőrülni :D
Azt már inkább nem is részletezem, hogy először kevés is lett a töltelék, így mire másodszori melegítés és zselatin hozzáadás után elég kemény lett volna, kanalazhattam ki a formából, melegíthettem harmadszor, hogy adhassak hozzá még kókusztejet és zselatint. Inkább csak a kész receptet osztom meg veletek. A végén még teljesen amatőrnek néztek (minden joggal:).
Szóval, a 4dl kókusztejet lassan melegítsétek fel, adjátok hozzá a maradék epret, majd egy botmixerrel törjétek meg egy kicsit. De úgy, hogy maradjanak benne egész eperdarabok is! Keverjétek hozzá a 4tk xilitet, nyomjatok bele pár csepp citromlevet, reszeljétek bele a citromhéjat és adjátok hozzá a megfelelő mennyiségű zselatint (nálam ugye előbb 1 zacskó, majd  3 beáztatott, kicsavart zselatinlap és végül még 1). Addig hűtsétek, kevergessétek néha, míg már majdnem megfagy, de még nem kezd el darabosodni. Ekkor öntsétek a csigákkal kibélelt tortaformába és fedjétek be a méretre vágott piskótalappal. (Figyelem! Ne nyomkodjátok meg a tetejét, mert akkor úgy jártok mint én, és a töltelék utat tör magának a csigák között.) Hűtőbe vele, lehetőleg másnapig! Ekkor borítsátok ki és fogyasszátok egészséggel (és remélhetőleg legalább akkora örömmel, mint én)!

Jó étvágyat!

16 hozzászólás:

Unknown írta...

Kedves Botao!

Már alig vártam Tőled az új receptet. Nagyon étvágygerjesztő!

Tipp: zselatin helyett próbálj agar-agart használni. Ezt használat előtt meleg vízben néhány percig duzzasztani kell és utána hozzákeverheted a krémhez, lekvárhoz.
Szerintem egészségesebb mint a zselatin, amit
állati csontokból vonnak ki(kergemarha kór), míg az agar-agar egy alga.
Üdv: Éva

erzsébetcsizmadia írta...

Fantasztikus ötlet a régi receptek palaositása.Az én bevált zselatin adagom: 2 evőkanál 4 dl masszához,vagy 4 zselatin lap.Ezt én is megsütöm.Köszi az ötletet.

bermar írta...

Tényleg klassz recept, és én egyáltalán nem minősíteném elrontottnak. A rusztikus jelző megfelelőbb...:) Nem tudom, mikor lesz ehhez a tortához elég időm és önbizalmam, de főleg az elegendő időt kell biztosítanom a bénázásaimhoz, ui. éppen aktuális pindurkám állandóan körülöttem sertepertél. Ha mégis sikerülne, beszámolok, mert fel"csigázott":)
Üdv:
Marica

BB írta...

Kedves Botao!
Nekem érdekes módon bevált a kókuszliszt a piskóta sütésénél. Azt tapasztaltam, hogy míg az egyéb lisztekből készült piskótánál 1:1 a liszt és tojások aránya, a kókuszlisztnél 1:1,5. Tehát mondjuk 6 tojás esetén 8 kanál kókuszlisztet használok. Egyébként a kókuszreszeléket egy ősrégi darálón szinte porrá tudom őrölni. A kókuszreszeléket nagy kiszerelésben 700 Ft/kg tudom megvásárolni, így számomra ez a paleo-liszt a legolcsóbb. Kétségtelen tény, hogy a többi liszt alapanyag ízletesebb, vagy ízmentes. Újabban próbálkozom a szezámmag-liszttel, és nagyon jónak találom. Ezt 1:1-ben kell használni. További kiváló ínyenc ötleteket kívánok. BB

botao írta...

BB,
A kókuszreszelékből, házilag készített 'liszt' szerintem is szuperjól működik. Én csak a boltban, készen vásárolt kókuszliszttel nem tudok mit kezdeni (talán túlságosan is kivonják belőle az olajat?).
Szezámmag... nincs túl erős íze? Édes sütikhez is használod, vagy csak a sós irányzathoz vált be?

BB írta...

Egészen meglepő és örömteli a felfedezésem, miszerint eddig a legjobban bevált liszt éppen a szezámmag-liszt. Az íze teljesen közömbös, finom puha, lágy tésztát nyerek belőle. Készítettem már piskótát, kenyeret és kalácsot belőle. Nagyon jó a tapasztalatom a keverésével is. 2:1 arányban érdemes maglisztekkel keverni. Pl. a mag-mix-ből készült lisztem önmagában keserű lett, keverve viszont kiváló.

Névtelen írta...

Ez egészen elképesztő, nagyon ügyes vagy:O) Megsütöm a családomnak, szerintem eldobják az agyukat örömükben, hogy ilyen finomat ehetnek és még egészséges is. És nem csak "mákpuding" "csokikrém" meg "szilvás palacsinta" van.) De zselatinhoz még sosem mertem nyúlni. Zacskós változatot is lehet cukormenteset szerezni?
Köszi, Betti

botao írta...

Köszi :)
Elméletileg a zselatin cukormentes eredendően. Csontból főzik, szárítják... így nyeri el a por állagot. Szerintem biztosan kapsz sima zselatint cukor nélkül. És ha elolvasod a felhasználást (mennyi folyadékhoz elég) akkor nem történhet nagy baj :)

Névtelen írta...

Az őrölt mandulát hogyan készíted, hámozott mandulából, és ezt használod a továbbiakban mandulalisztként? BB elárulod a kókuszreszelék beszerzési címed? Nálam a kenyeret hiányolják a legjobban, próbálkoztam Szendi oldaláról egy két kenyér recepttel, de szívesen kipróbálnám a kókusz ill. szezámmagból készülteket is, hátha jobban ízlenek.
Köszi! Anna

Névtelen írta...

Kipróbáltam, bár csak a piskóta tekercsi jutottunk, de nekünk így is nagyon bevált, végre egy igazi piskóta recept. Nemrégiben egy több éves rumos meggy befőttel próbáltam nagy tepsiben kisütni, igazi csemege. Egy tortát is sierült belőle csinálnom, ne tudjátok meg milyen jó igaz, hogy dupla adag kell hozzá és több féle maglisztet tezek hozzá így masszívabb tésztát kapok, de végre a fiam megette és igazi csokitortát kapott ajándékba. És a cukra meg sem mozdult.
Nagyon köszönöm, hálás vagyok az ötletekért, el sem tudom mondani mennyire mgkönnyíti egy cukorbeteg kisfiú életét.
Gratulálok a bloghoz!
Igényes, és hatalmas munka fekszik benne.
Üdv
Helvét

botao írta...

Kedves Helvét!
Nagyon köszönöm amit írtál! Ezért érdemes csinálni, de tényleg!
Hamarosan jelentkezem új receptekkel. Már sorakoznak, csak időm nem volt rá eddig. De a jövő héttől, túl a káoszon, újra felveszem a fonalat :)

Schäffer Móric írta...

Tisztelet Mindenkinek!

Szeretnénk kipróbálni a kókuszlisztet, a blogban olvasott áron hol lehet hozzájutni? 1300 Ft/500 gr-os áron találtunk, de az megfizethetetlen...
Eddig zablisztet használtunk.

Reményhal..

(morzsa@gmail.com)

botao írta...

@Igor Gonzales de Galdeano
Sajnos tényleg drága. Én ezt szoktam vásárolni:
http://www.ti-mi.hu/webaruhaz/elelmiszer.php?alkategoria=tropicai

...egyszer megéri kipróbálni, mert sokkal-sokkal kevesebb kell belőle, mint "normál" lisztből vagy más magőrleményekből (pl. mandula, aminek a kilónkénti ára mégsokkaltöbb).

ha valaki tud olcsóbbat, jellezze!!!! :)

Névtelen írta...

itt melyik kókusztejet használod?? konzerves??
viri

botao írta...

Konzerves… ez a torta Hamburgban készült. Otthon talán a fehér-kék-sárga dobozos, bioboltokban kapható kókusztej felel meg neki a legjobban. A márkája sajnos nem jut eszembe.

De mivel zselatin is van benne, meg főzöd is, szerintem jó a zsírsabb-vizesebb verzió is :)

Pelle Kriszta írta...

Még egyetlen receptedet sem próbáltam ki, de úgy tűnik, a leghasználhatóbb blogra bukkantam! Mert pl. a kókuszliszt nekem is nagy szívás, bármit csinálok belőle, valahogy soha nem úgy sikerül, mint az a fotón látható. Minden vizet azonnal felszív, brrrr. Persze lehet, hogy sokan a magőrlemény helyett a magliszt kifejezést használják, és ez a problémák gyökere.
Már csak a 2010 májusi és júniusi posztok vannak hátra, de nagyon szimpatikus a blog! Tetszik, ahogy a kudarcokat is leírod, mert abból is rengeteget lehet tanulni!

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...