Migliaccio/Castagnaccio/Gesztenyés torta avagy: Csak 5 perc kell a boldogsághoz!

Igen, 5 perc. Ennél egyszerűbb süteményt már elképzelni sem tudok! Mint az a nevéből is látszik, Toszkánában bukkantam rá. Meglátogattunk egy kis kápolnát, ahol nem belépőt kellett fizetni, hanem az előtérben lévő kis könyvesboltban kellett valamit vásárolni. Szerintem nagyon kedves ötlet. Mindenki nyer :) Nem volt alsó értékhatár, ki-ki kedve és pénztárcája szerint válogathatott: 1-2 eurós hűtőmágnesek, ládikók, térképek, könyvek... és sok-sok receptkönyv. Le is csaptam a "Toszkán édességek"-re. Egyrészt, bármilyen süteményes könyvből lehet ötleteket meríteni és paleosítani. Másrészt Toszkánában jellemző a gesztenyeliszt használata, így több recept is van, ami egyáltalán nem szorul átdolgozásra. El is terveztem, hogy végigpróbálom az összeset, amint elkezdődik a gesztenyeliszt szezon. Az első volt a migliaccio. Aztán a második is. És a harmadik. És azóta rendszeresen. Ez lett Í.F. kedvenc sütije. Ha gesztenyeliszt van, akkor migliacciot kell sütni. Zuhogó esőben is képes elszaladni mazsoláért vagy fenyőmagért. Bármire képes a süti érdekében :D

De ne egy tipikus édességre számítsatok! Ez inkább egy nagyon különleges ízű sütemény (kevésbé édesszájúaknak). A végeredményt nagyban befolyásolja a gesztenyeliszt minősége is. Ha nem túl jó minőségű, akkor kesernyés lehet a végeredmény, és oda az élmény. De ha finom, friss, akkor annyira édes, hogy nem kell hozzá cukor sem (épp ezért édes lisztnek is nevezik). Erre az enyhén édes ízre erősít rá a mazsola. Mindezeket pedig ellenpontozza a kesernyés rozmaring és összehangolja sütés közben megpirult fenyőmag.

Hozzávalók (egy nagy tortaformához):

• 300g gesztenyeliszt
• 3dl víz
• 3+kb. 2 evőkanál olívaolaj
• 1 nagy marék mazsola
• 1 marék fenyőmag
• 1 marék friss (esetleg szárított, morzsolt) rozmaring

A castagnaccio története az 1500-as évekre nyúlik vissza. Állítólag már ekkorról van róla írásos feljegyzés. A sors fura fintora (mert azóta fordult a kocka sajnos), hogy a szegény parasztok eledele volt.  Nem tellett nekik lisztre, ellenben gesztenyét találtak dögivel a toszkán erdőkben. Így lett az olasz konyha szerves része a gesztenyeliszt. És a recept:

A mazsolát forró vízbe áztatom, majd ha megpuhult, lecsöpögtetem.

A rozmaringot felöntöm annyi (kb. 2 EK) olívaolajjal, hogy ellepje.

A lisztet csomómentesre keverem 3 EK olívaolajjal és a vízzel, majd a kiolívaolajozott formába öntöm és kb. fél órát állni hagyom. (Én a szilikon tortaformában sütöm, mert így van esélyem egy darabban kiszedni ha elkészült. Ha tepsibe tenném, sütőpapírral... fejreállítani ugye nem lehet. Szóval, ha nem is tortaforma, de javaslom a szilikonos megoldást. Vagy egy olyan formát, amiben szívesen fel is szolgáljátok.)

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tésztát megszórom a mazsolával (kicsit bele is nyomkodom), a fenyőmaggal és elszórom rajta az olívaolajba áztatott rozmaringot. Az olajat szintén a tetejére csurgatom. Mehet a sütőbe! Kb. 30-40 perc.

Felturbózható még: dióval (akár a tésztájába, darabosan), gyömbérrel, reszelt narancshéjjal.

A legenda szerint, ha egy lány ilyen süteménnyel kínál egy férfit és az elfogadja, akkor a férfi azonnal szerelmes lesz belé. Ennek alapja valószínűleg a rozmaringnak tulajdonított vágykeltő hatás. ...Mindenesetre lehet benne valami, hiszen nálunk is Í.F. a sütemény legnagyobb rajongója, és eddig minden hímneműt "levett a lábáról".

Próbáljátok ki mindenképpen, megéri! Jó étvágyat!