szerda, május 19, 2010

Paleo-MÜZLI

Eleinte még teljes kiőrlésű zabpehellyel ettük a müzlit, de végül kizártunk az étkezésből minden gabonát, így a zabot, zabpelyhet is. Egyszercsak éreztem, hogy nem esik már annyira jól a zabtej a reggeli kávémban , igazából nem tudom megmondani miért,  nem voltak konkrét okai, egyszerűen csak nem kívántam. Eleinte nagy fejtörést okozott a müzli kérdése, de aztán egyszercsak beötlött: hámozott, vékonyra szeletelt mandula! Tökéletesen alkalmas a zabpehely helyettesítésére, tényleg!
Hozzávalók:
  • hámozott, vékonyra szeletelt mandula
  • napraforgómag
  • bármilyen gyümölcs (nálunk a banán az alap)
  • kiegészíthető egyéb magokkal, diókkal, mogyorókkal
  • kevés víz
Igen, víz. Tulajdonképpen a gyümölcs(ök) íze úgyis átjárja, próbáljátok ki! És ha esetleg  mégsem ízlene  a vizes változat, vagy talán a gyerkőcök nehezebben barátkoznak meg vele, a régi, jól megszokott tejes verzió után...
próbáljátok meg kókusztejjel! De a zabpehelyre semmi szükség, tényleg!
A képen látható verzióba tettünk banánt, almát, narancsot és egy kis kesudióval egészítettük ki az alapreceptet. Bár tényleg nem reggelizünk, ez nagyon jól jött ebéd helyett. Ugyanis tegnap elhúzodott a bevásárlás, így már nem volt időm jóga előtt megfőzni és megenni a tervezett ebédet. Teli gyomorral inkább kín a sport :D De ez a müzli épp elég energiát adott, ugyanakkor pillanatok alatt kész, laktat, mégis könnyen emészthető.
Jó étvágyat!

7 hozzászólás:

Névtelen írta...

hasonlít a Kolláth reggelihez,cak ott előző este beáztatják a magokat,és még valami aszalt gyümit,majd reggel dúsítják friss gyümivel

botao írta...

hát, tulajdonképpen ez is - az is müzli :) csak mi nem eszünk se búzapelyhet, se rozspelyhet, és még mézet se (bár ez utóbbit sokan használják kompromisszumképp édesítésre).
zabpehely eredetileg volt a menünkben, de aztán azt is kihúztuk. ezért került bele a mandula.

botao írta...

de mondhatjuk, hogy ez a Kolláth reggeli paleo változata :D

Névtelen írta...

A zabpelyhet a tények-tévhiteket gluténmentesnek nyílvánították, máshol meg hevesen írják,hogy zabpelyhes. Te mit gondolsz?

botao írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
botao írta...

Na jó, most hülyeséget írtam, mert a glutén is lektin. Előbb utána kell néznem alaposabban a témának, aztán válaszolok :)

botao írta...

Panna,
A zab ugyan gluténmentes, de a GI-je magas. Én nem használom (leszoktunk róla idővel), de anyum néha meglep egy kis zabos kenyérrel/sütivel. Sajnos meg kell állapítsam, tapasztalom a magas GI miatti negatív hatást. Én azt mondom, aki teheti, kerülje!

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...