szerda, május 26, 2010

Tejszínes karalábé grillezett csirkemellel

Pontosabban kókusztejes karalábé. Természetesen :) Szerintem nagyon jól passzol szárnyasokhoz és halakhoz is.
Hozzávalók:
  • 4 kicsi fej karalábé
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2dl kókusztej
  • 1 teáskanál kókuszzsír/vajzsír
  • 2-3 kávéskanál apróra vágott kapor
  • 1,5 pár csirkemell

  • frissen őrölt fekete bors
  • frissen őrölt chili
A karalábét megpucoljuk és vékony csíkokra vágjuk. A fokhagymát szintén pucoljuk és apró kockákra vágjuk. (Azért nem szeretem préselni, mert akkor túl erőteljes lesz az íze, és szerintem túlságosan uralja az ételeket. Szeletelve/aprítva viszont épp csak átadja az aromáját, ugyanakkor jó néha ráharapni egy darabkára.:)
A húst mindkét oldalánkb. 5-5 percet grillezzük, forró grillserpenyőben. Az utóbbi időben azzal kísérletezünk, hogy a húsokat zsiradék nélkül sütjük. Eddig nagyon bejött,  mert sokkal erőteljesebb a grill-aroma és még csak nem is spriccelnek sütés közben :)
A köretnek szintén felforrósítunk egy serpenyőt vagy lábast a teáskanálnyi kókuszzsírral. Amikor a hús a grillre kerül, jöhet a karalábé is. Így kb. egyidőben lesznek készen. Gyorsan, folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és leöntjük a kókusztejjel. Fűszerezzük sóval, borssal, chilivel és a kaporral. A serpenyő maradjon továbbra is forró. A kókusztej gyorsan felforr, ezért kevergessük folyamatosan, nehogy odaégjen. Azért javaslom mégis így, mert így gyorsan elpárolog a kókusztejből a víz, és egy sűrű bevonatot képez majd a karalábén, nem lesz túl folyós, mintha leves lenne, könnyebb tálalni. Ugyanakkor az ízek is koncentrálódnak :) Így tényleg kb. 10 perc alatt kész is, ez idő alatt a hús is átsül, és már tálalhatunk is!
Egy másik kísérletezgetésünk újabban, hogy a húst, ha serpenyőben grillezzük, csak utólag fűszerezzük. Nekem így sokkal jobban ízlik :)
Jó étvágyat!

1 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...