szerda, június 02, 2010

Tonhalsaláta, citromos-, kapros dresszinggel

Általában ezt a salátát is repceolajjal készítem, de most alig vártam, hogy kipróbálhassam az új szerzeményemet! Igazából, be kell valljam, kár volt érte. A citromlé és a fűszerezés teljesen elnyomta az ízét, maradhattam volna a repceolajnál. Meg is fogadtam, hogy ezután a kis kedvencemet csak önmagában használom :)
Hozzávalók:
  • egy közepes fej saláta, vagy salátakeverék
  • pár zöldség
  • 1 tonhalkonzerv
  • 3-4 tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve és héja
  • 4 evőkanál repceolaj
  • 2-3 teáskanál apróra vágott kapor
  • 1 kávéskanál só
  • frissen őrölt fekete bors
  • (reszelt parmezán)
Hogy milyen salátakeveréket használtok, az szinte teljesen mindegy. Bármilyen, egyszerű salátát vehettek (de akár a csípősebb rukolával is finom lehet), és felturbózhatjátok kedvenc zöldségeitekkel (pl. paprika, uborka, retek). A lényeg úgyis a dresszing :)
Kenyeret, pontosabban 'kenyérpótlókat' mi nem nagyon eszünk. Február óta kb. egyszer próbálkoztam vele, de tulajdonképpen nincsen rá szükségünk, így inkább nem pacsmagolok. (Több időm marad a sütikre:) Ezért is próbálunk minden salátát kiadósan elkészíteni, ezért  (is) jár főtt tojás a tonhalsaláta mellé (meg persze azért is, mert ízben is tökéletesen passzol:) Így kenyér nélkül is laktató!
Én mindig azzal kezdem, hogy a tojást felrakom főni, mert az egész 'procedúrából' ez tart a legtovább. A salátát és a zöldségeket (ez alkalommal 1 paprika és egy negyed uborka) megmosom és felaprítom.
A dresszing roppant egyszerű: előveszem a botmixerhez tartozó kisebb turmixot (vagy aprítónak hívják?:) és minden hozzávalót beleteszek: fokhagymagerezdeket pucolva, sót, borsot, olajat, kaprot a citrom levét és héját, aztán hajrá! Egy perc alatt kész is! Utólag még ízesítem ha szükséges, és tálalás előtt közvetlenül ráöntöm a salátára. Itt a mennyiségek inkább hozzávetőlegesek. Mi szeretjük a savanyú, citromos dresszinget, de ha nektek túl savanyú lenne, öntsetek még hozzá egy kis olajat, és keverjétek át mégegyszer.
Mostanra biztosan megfőttek a tojások is (Pucolási trükk: főzés után megrepesztem a héjukat és rövid időre hideg vízbe áztatom őket. Így könnyen és gyorsan megy). Tálaláskor a tojásokat még megsózom, a tonhalat egyenletesen elosztom a salátán, tetejére pedig parmezánt reszelek.
Jó étvágyat!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...